Ferdenyak (torticollis)

A ferdenyak a csípőficam és dongaláb után a harmadik leggyakrabban előforduló születési rendellenesség.

A betegség kialakulásának pontos oka nem tisztázott, de legnagyobb valószínűséggel a szülőcsatornán való áthaladáskor, vagy még a méhen belüli életben sérül az egyik oldali fejbiccentő izom. Emiatt az újszülött feje egyik oldalra billen és a nyak mozgása nehezített. Nagyméretű babák esetén kialakulásának valószínűsége nagyobb, mint normál súlyú újszülöttnél. Az izom sérülése következtében egy többnyire kis kiterjedésű vérömleny jön létre, ami felszívódása során zsugorítja, megrövidíti az említett izmot, ezért az, húrszerűen megfeszül és oldalra húzza a fejet. Gyakran egy kisméretű, cseresznye vagy diónyi, enyhén fájdalmas csomó tapintható a sérülés helyén, ami idővel magától felszívódik, amit viszont általában nem követ a funkció javulása. Gyakorlott  szemnek illetve a szakembereknek az eltérés rögtön szülést követően észrevehető, de gyakran előfordul, hogy csak 1-2 hét múlva a szülőknek szúr szemet a nyak mozgási nehezítettsége és kényszertarása, esetleg fájdalmassága. A szokatlan fejtartáson kívül előfordulhat, hogy az újszülött arca enyhén deformálódik, az izomsérülés oldalán megnyúlt, a koponya pedig ellaposodott az ellenoldalihoz képest.

A rendellenesség észrevételekor helyes azonnal gyermekorvoshoz fordulni, hogy az kizárhassa az esetleges háttérben megbúvó komolyabb okot. Ritkán ugyanis előfordul, hogy a ferde fejtartást nem izomsérülés, hanem nyaki gerincferdülés vagy a csigolyák fejlődési rendellenessége okozza, ami egy egyszerű röntgennel, esetleg CT vagy MR vizsgálattal kideríthető. A tapasztalatok szerint a torticollis-szal született babáknál gyakran csípő-fejlődési rendellenesség (ún. csípő hypoplasia) is előfordul, ezért az orvos a ferdenyakkal született babát alapos vizsgálatnak veti alá, hogy az efféle, esetlegesen társult problémákra is időben fény derüljön. A veleszületett ferdenyak jól kezelhető betegség. A babák 90%-ánál speciális gyógytornával néhány hónap alatt maradéktalanul gyógyul a rendellenesség. Nagyon fontos része a “kezelésnek” a baba megfelelő fektetése. Úgy kell elhelyezni a kiságyban az újszülöttet, hogy a sérült oldala a fal felé legyen, így minden inger – a szülők hangja, a külvilág zajai és színei – a másik, ép oldal felől érik. Ezért ha látni, hallani akarja azokat, el kell fordítania a fejét, amivel nyúlnak a kóros oldal izmai. Ez hosszabb távon sokat segít az állapot javulásában. Egyes nyújtó fogásokat a szülők is el tudnak sajátítani, amivel aztán még gyorsabbá tehetik a gyógyulást.

Ritkán előfordul, hogy a torna mégsem elegendő. Ilyenkor – rendszerint a baba 1-2 éves korában – egy ortopédiai műtétre kerül sor, melynek során az izom tapadását leválasztják a csontról, és azt úgy korrigálják, hogy a fej tartása a műtét után normális lehessen. Az operációt követően rendszerint néhány hétig speciális gallér segítségével rögzíteni kell a nyakat, majd ismét gyógytorna következik. Függetlenül attól, hogy nyújtó gyakorlatokkal vagy operációval sikerül megoldani a problémát, a torticollis tökéletesen kezelhető, és a rendellenességgel született gyerekek a későbbiekben teljes értékű életet élhetnek.

Forrás: scolinea.hu, mackorendelo.hu